"A masszázs testi, lelki és szellemi szinten gyógyító érintés"
A masszázs kezeléseket magasan kvalifikált szakembereink végzik, komoly elméleti és gyakorlati tudásukat, tapasztalatukat a holisztikus szemléletmód és a tradicionális kínai orvoslás együttes elemeivel alkalmazzák.
A masszázs a gyógyászat egyik fontos eleme, a gyógyítási folyamat nélküle nem nevezhető teljesnek. Szakembereink nemcsak gyógyító, de pihentető, frissítő és esztétikai kezelésekben is jártasak, ezért a gyógyítás mellett a hozzánk látogatók wellness élményben is részesülnek. Esztétikai kezeléseink során a szervezet energiaáramlása megélénkül, maximális kikapcsolódást, és élményt nyújtva ezzel.
Fülgyertya kezelés kínai akupresszúrás fejmassszázzsal
A kezelés a nyak és a fej nyirokcsomóinak ingerlésével és egy rövid fülmasszázzsal kezdődik. Ezt követi a fülgyertyázás. Fontos, hogy mind a két fület kezeljük, hogy a két agyfélteke egyensúlyban maradjon. A fülgyertyázás során a fülhöz illesztett gyertya és a hallójárat egy csövet alkot. Ebben az égés energiájának hatására egy pulzáló meleglevegő oszlop alakul ki, ami folyamatosan masszírozza a dobhártyát és a belső fület. Ez pozitív hatást gyakorol a fülre és a vele szoros kapcsolatban lévő arc- és melléküregekre. Számos meridián és akupunktúrás pont található a fülön és környékén, a fülgyertya ezeket is kitűnően stimulálja. Így segíthet az energetikai egyensúly visszaállításában vagy megtartásában. A gyertyák méhviasszal és propolisszal vagy illóolajokkal átitatott pamutvászonból készülnek. A kezelést a fejmasszázs zárja le.
Érdemes kúraszerűen, 3-5 alkalommal igénybe venni a panaszok enyhülése érdekében.
A kezelés időtartama: 60 perc
Miben segíthet, kinek ajánlott?
- fülzúgásban, krónikus fülpanaszokban
- melléküreg gyulladásokban, allergiákban
- stresszes, szorongásos állapotokban
- fejfájásban
- váll és nyaki feszültségek oldásában
- javítja az agyi keringést
- élénkíti az energiaáramlást az egész testben
Yumeiho masszázs
Japán eredetű, gyógyászati- és preventív célú gyógyító manuálterápiás módszer, amellyel hatékonyan kezelhető számos rendellenesség, javítható a mentális egészség.
Ajánlott mozgásszervi, belgyógyászati panaszokra, lumbágó, isiász, vállmerevség, nyaki merevség esetén, kiváló stresszoldó, tartásjavító hatású, valamint sportolóknál jelentős teljesítmény-fokozásra alkalmas. További előnye a teljes megújulás érzése, amiről a legtöbb páciens beszámol a masszázs után. A yumeiho a testben fellépő energetikai blokkokat meghatározott sorrendű masszázzsal oldja, az izmokat nyomó gyúrással nyújtja, az ízületeket finom és precíz mozdulatokkal igazítja a helyére. A test szimmetriájának visszaállításával a szervezet öngyógyító ereje újra visszatalál az egészséges egyensúlyi állapotba.
A kezelés mindig egyénre szabott, energia szinten és testi szinten (nyirok, kötőszövet, izmok és fasciák) egyszerre dolgozunk, hatása hosszan tart. Akut panaszok esetén kúraszerűen javasoljuk, 3-10 alkalommal a tünetek megszűnéséig. Egyéb esetben havi egy-két alkalom is elegendő ahhoz, hogy a masszázs jótékony hatással a szervezet ellenálló képességére és a lelki nehézségekre nyomást gyakoroljunk. A kezelés ruhában történik, ajánlott könnyű pamutruházat viselése.
A kezelés időtartama: 60 perc
Eredeti thai masszázs
A tradicionális thai masszázs egy alternatív gyógyászati kezelés az akkut fájdalmak enyhítésére, a szervezet energizálásra, a keringés harmonizálásra. Emellett jelentős egészségmegőrző szerepe is lehet, hiszen számos tanulmány kimutatta hatékonyságát.
Az alábbi területeken jelenthet segítséget:
- stresszcsökkentés
- energizálás
- fejfájás enyhítése
- keringés serkentése
- krónikus fájdalom
- szorongás csökkentése
- mozgásszervi panaszok enyhítése
- immunerősítés

Gyökerei az ősi Indiába nyúlnak vissza. A Thai masszázs hatása elsősorban az energiarendszer kiegyensúlyozásában, harmonizálásban rejlik. A masszázs során az izmok nyomásával, nyújtásával a szabad energiaáramlást igyekszik újra megnyitni, folyamatosan biztosítani.
A thai masszázs jógapózszerű nyújtásain keresztül elősegíti a vér- és nyirokkeringést. Így a szövetek könnyebben jutnak oxigénhez, ami pedig elősegíti a sejtek növekedését és a szív egészségét. Sajátossága, hogy a thai masszőrök ujjaikon kívül kézfejüket, könyöküket, térdüket és lábukat is használják az élettani pontok masszírozása során. A masszázs rendkívüli hatékonyságát a különböző testrészek sajátos kimozgatásával, kiropogtatásával fokozzák. Thai masszőrünk eszköztárában nagy szerepet kap a thai lábmasszázs technikája is, amely hasonló a reflexológiához, de szemléletében, mozdulataiban összetettebb, nem csupán szervi és szöveti, de érzelmi finomhangolásra is alkalmazható.
Tudtad?
- Egy, a thaiföldi lábmasszázs előnyeit vizsgáló tanulmány a cukorbetegség egyik szövődményében, a perifériás neuropathiában szenvedő pácienseket vizsgálta. A kutatók megállapították, hogy a thai masszázs ezen típusa a keringés elősegítésén keresztül javította a betegek egyensúlyát is.
- Egy 2015-ös, egészséges résztvevőket vizsgáló tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a thai masszázs hatékonyabb a stressz csökkentésében, mint az egyszerű pihenés. A kutatók azt találták, hogy a thai masszázs jelentősen csökkenti a nyálban lévő bizonyos stresszmarker, az úgynevezett sAA szintjét.
A kezelés típusai:
Eredeti Thai masszázs/ hát-váll-láb tradicionális masszázs
Eredeti Thai olajos masszázs
A kezelés időtartama: 60/90/120 perc
Arcmasszázs
A harminc perces masszázs alatt kilazítjuk a feszült arc- és nyakizmokat. A fáradt bőr feszesebbé válik és kisimul, a fej átdolgozásával pedig felfrissülnek a hajszálak, a megerőltetett szemek is újult erőre kapnak nálunk, ezért a kezelést kiemelten ajánljuk azoknak, akik ülőmunkát végeznek. A fejen található akupunktúrás pontokon keresztül jótékonyan hatunk a test többi részére is pl.: gyomor, epe, vékonybél, stb.. Kezelés közben vendégeink tökéletesen feltöltődnek, így könnyebben tudják kezdeni vagy folytatni napjukat.
A kezelés időtartama: 30 perc
Arcmasszázs
Pácienseink véleménye masszázs kezeléseinkről
A KEZELÉSEKET VÉGZIK
ÁRAK
Yumeiho | 1 alkalom | 60 perc | 18 000 Ft
5 alkalom | 60 perc | 85 000 Ft 10 alkalom | 60 perc | 160.000 Ft |
Fülgyertya kezelés kínai akupresszúrás fejmasszázzsal | 1 alkalom | 60 perc | 18 000 Ft
5 alkalom | 60 perc | 85.000 Ft |
Mellmasszázs | 1 alkalom | 30 perc | 12 000 Ft
5 alkalom | 30 perc | 55.000 Ft 10 alkalom | 30 perc | 100.000 Ft |
Tradicionális thai masszázs / Gyógymasszázs 60 perc | 1 alkalom | 60 perc | 18 000 Ft
5 alkalom | 60 perc | 85 000 Ft 10 alkalom | 60 perc | 160 000 Ft |
Tradicionális thai masszázs / Gyógymasszázs 90 perc | 1 alkalom | 90 perc | 24 000 Ft
5 alkalom | 90 perc | 115 000 Ft 10 alkalom | 90 perc | 220 000 Ft |
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK:
Milyen masszázst ajánlunk?
Masszázsaink terápiás jellegűek, tehát minden kezelésünk specifikusan kezel bizonyos panaszokat, tüneteket. Amennyiben további kérdése lenne masszázsfajtáinkkal kapcsolatban kollégáink készséggel állnak a rendelkezésére rendelési időben a +36 30 630 6396-os telefonszámon.
Fájdalmasak a masszázs kezelések?
Gyógymasszázs jellege miatt bizonyos masszázstípusainknál tapasztalhatunk kellemetlenséget, érzékenységet a problémás területeken, de ez nem törvényszerű. Kérjük ezt minden esetben jelezni a masszőrnek!
Mennyi ideig tart a masszázs?
Kezeléseink a 30 perces arcmasszázstól kezdve a 2 órás gerincprotokoll masszázsig rendkívül széles időspektrumon mozognak.
Mi tapasztalható a masszázs után ?
Általánosságban elmondható, hogy felfrissült, relaxált érzés tapasztalható masszázsaink után. Fokozott vizelési inger, a vizelet sötétebbre színeződése előfordulhat a nyirokkeringést érintő masszázsoknál, ez természetes folyamat és a méregtelenítés része. Enyhe izomláz érzés normális a kezelések után.
Hogyan készüljek a masszázsra?
Kérjük ne érkezz éhesen, illetve közvetlenül étkezés után. Hölgyeknek javasoljuk a haj felfogását. Bizonyos masszázstípusainkhoz laza öltözet szükséges. Menstruáció első három napjában érdemes elhalasztani a kezelést.
Milyen típusú ruházatot javasolnak az egyes masszázs kezelések során?
Yumeiho masszázs esetén laza, kényelmes ruházatot javaslunk.
Talpreflexológia során bármilyen ruhában megfelelő érkezni a kezelésre, cipő és zokni nélkül történik a kezelés.
Arcmasszázs esetén mély kivágású felsőruházatot javaslunk, hogy a dekoltázs is kezelhető legyen.
Thai masszázs esetén mi biztosítjuk a speciális ruházatban, olajos masszázs választása esetén ruházat nélkül történik a kezelés.
Nyakprotokoll során felsőruházat nélkül történik a kezelés.
Derékprotokoll során alsóruházat nélkül történik a kezelés.
Mik a masszázs kezeléseink ellenjavallatai?
- Láz, lázas állapot
- Fertőző betegség
- Gombás fertőzés, orbánc, égési illetve bármilyen bőrsérülés
- Fokozott vérzékenység
- Súlyos szívbaj illetve keringési betegség
- Tüdő, mellhártya megbetegedése, TBC
- Terhesség (bizonyos típusok)
- Menstruáció első 3 napja
- Heveny ízületi gyulladások
- Mélyvénás trombózis
- Visszérgyulladás
- Fokozott vérzékenység
- Rosszindulatú daganat
- Stroke után közvetlenül
- Csontritkulás előrehaladott fázisa
- Műtétek után
Hogyan tudok bejelentkezni a kivizsgálásra?
Telefonos bejelentkezésre van lehetőség rendelési időben a +36 30 630 6396-os telefonszámon, kollégáink készséggel állnak rendelkezésére, de kérhet időpontot a [email protected] email címen is.