Mikrobiom vizsgálat – új dimenzió a diagnosztikában
Forradalmian új lehetőség a diagnosztikában, mellyel feltérképezhető immunrendszerünk állapota, és fény derülhet számos kellemetlen panasz eredetére. A fájdalommentes mikrobiom, azaz bélflóra vizsgálat során fény derül a flórát alkotó baktériumtörzsek összetételére, melyek lehetnek hasznos és szükséges, valamint kifejezetten káros, azaz patogén baktériumtörzsek is. A jótékony törzsek hiánya, és a patogének elszaporodása elégtelen felszívódáshoz és kellemetlen panaszokhoz vezethet. Számos életmódbeli tényező, mint pl.: stressz, helytelen táplálkozás, mozgásszegény élet, alváshiány, felületes alvás, de akár egy antibiotikum kúra vagy a hormonális fogamzásgátlók használata is kedvezőtlenül befolyásolhatja bélflóránk állapotát. Helyreállítása bonyolult feladat, magasan képzett, tapasztalt szakembert kíván. Központunkban vezető hagyományos kínai orvosunk, Papp János ismerte fel, hogy a különböző panaszokkal hozzá forduló páciensek tünetei mögött diszbiózis, azaz a bélflóra felborulása áll, és a ma már a legmodernebb laborral szorosan együttműködve gyógyítjuk a hozzánk fordulókat.
Gyakran a vérkép és a különböző kivizsgálások sem derítenek fényt az olyan életminőséget rontó panaszok okára, mint a hajhullás, bőrpanaszok (ekcéma, akné), emésztési nehézségek vagy a fülzúgás, azonban a mikrobiom vizsgálattal feltérképezhetjük a probléma hátterét, és ezáltal tudjuk a legpontosabb kezelési tervet felállítani.
Milyen panaszok esetén javasoljuk a mikrobiom vizsgálatot?
Endokrin
- Pajzsmirigy alul- illetve túlműködés
- Hashimoto
- PCOS
- Meddőség
- Inzulinrezisztencia
Mentálhigiéné
- Depresszió
- Hangulatingadozás
- Stresszkezelési nehézségek
- Dekoncentráció
- Lehangoltság
Belgyógyászat
- Elhízás, alultápláltság
- Chron betegség
- Colitis ulcerosa
- Irritábilis bélszindróma
- Puffadás, hasmenés, székrekedés
- Metabolikus szindróma
bőrgyógyászat
- Akné
- Ekcéma
- Pikkelysömör
- Gombás fertőzés
- Nehezen gyógyuló sebek
- Bőrviszketés, kiütések
Neurológia
- Fülzúgás
- Hallásromlás
- Migrén
- Szédülés
Életmód
- Zsibbadás
- Ödéma
- Alacsony libidó
- Álmatlanság
Mit tudhatunk meg a mikrobiom vizsgálat eredményéből?

A bélflóra összetétel megmutatja azt, hogy mennyire szívódnak fel tápanyagok, vitaminok, fény derülhet a háttérben meghúzódó hormonális betegségek (pl. pajzsmirigy probléma, inzulinrezisztencia, endometriózis, meddőség, mellékvese kimerülés) okára, amelyeket a legtöbb esetben belső gyulladások okozhatnak. Kezelhetőek lesznek a korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségek (bélbetegségek, SIBO), megszüntethetővé válhat a puffadás. Sőt a régóta fennálló fülzúgással járó kellemetlenségek mögött az esetek többségében is gyulladások állnak, amelyet így célzottabban tudunk kezelni.
A bélflóra összetétel nagyban befolyásolja gondolkodásunkat, elváltozása a bél-agy tengelyen számos borulást eredményezhet, amely depressziót, dekoncentráltságot, fáradékonyságot, idegrendszeri tüneteket idézhetnek elő. Számos esetben bebizonyosodott az is, hogy a hisztamin intoleranciát a felborult mikrobiom-egyensúly okozza, helyreállításával pedig teljes egészében megszüntethetőek a különböző tünetegyüttesek.
Videónkban Repcsák Regina, a Medical Healing Point dietetikusa beszél a mikrobiom vizsgálat folyamatáról, hogy milyen esetekben ajánljuk ezt a diagnosztikai módszert és mit árulhat el az eredmények elemzése a hozzáértő szakembernek. Szót ejt arról is, hogy milyen terápiás lehetőségek állnak rendelkezésünkre az elváltozások kezelése, a bélflóra regenerálása céljából.
Amiben mások vagyunk
Innováció
Az általunk alkalmazott mikrobiom teszt a jelenlegi legmodernebb technológiát alkalmazza, a DNS szekvenálást, és ezen belül is a Shot-gun módszert. Ez a technika a jelenleg elérhető technológia csúcsát képviseli.
Specializáció
Dietetikusaink fő profilja a mikorbiom elemzés, így sokkal nagyobb tudással és tapasztalattal rendelkeznek, mint azok a szakemberek, akik csak alkalmanként foglalkoznak ezzel.
Támogatás
Központunk minden szakembere folyamatos, napi szintű kapcsolatban áll partnerlaboratóriumunkkal, akik szakmai támogatást nyújtanak és folyamatosan megosztják velünk a legfrissebb kutatások eredményeit.
Anamnézis
Minden esetben felmérjük pácienseink táplálkozási szokásait, életmódját és ezekkel, valamint a laboreredményeivel együtt értelmezzük a mikrobiom vizsgálat eredményét.
Komplexitás
Egészségközpontunk komplex terápiát kínál pácienseinknek, alegmodernebb technológiát és orvostechnikai eszközöket ötvözzük az ősi, mellékhatásoktól mentes gyógymódokkal.
Hogyan zajlik a mikrobiom vizsgálat és a bélflóra helyreállítás?
1.
Mintavétel
A vizsgálat székletmintából történik, melyet otthon kényelmesen, egyszerűen és higiénikusan lehet begyűjteni, melyhez minden utasítás megtalálható a használati útmutatóban. A mintavételhez szükséges eszközöket központunk recepcióján lehet átvenni vagy igény szerint postázni tudjuk. A készlet tartalmaz egy kérdőívet, melyben az étkezési szokásokról és a kórelőzményről szükséges nyilatkozni. Elakadás esetén munkatársaink szívesen segítenek. A mintát a kitöltött kérdőívvel együtt a kapott borítékban postán kell feladni laborpartnerünk részére. Javasoljuk, hogy ajánlottan és elsőbbséggel történjen a feladás, hogy minél hamarabb elkezdhessék a minta vizsgálatát.
2.
Laborvizsgálat
Partnerlaborunk alapvetően nem hagyományos mikrobiológiai labor, ahol a baktériumokat különböző táptalajokon tenyésztéssel és mikroszkópokkal vizsgálják. Ennek a hagyományos vizsgálatnak az a hátránya, hogy sok esetben a baktériumok nem képesek a testen kívül életben maradni, vagy csak olyan kis létszámban vannak jelen, hogy más baktérium fajok elnyomják őket a tenyésztéses vizsgálatok során. Genetikai állományuk azonban, hála a speciális mintakonzerválási eljárásunknak, megörződik és kimutatható az újgenerációs szekvenálási technológiának köszönhetően.
3.
Tanácsadás
A labor a kiértékelés után egy körülbelül 50 oldalas dokumentumot küld a páciens bélflórájáról, melyet mikrobiom specialista dietetikusunk elemez. Fontos, hogy a vizsgálati eredmény legalább három munkanappal a konzultáció előtt megérkezzen szakértőnkhöz, hiszen a lelet értelmezése és a kezelési terv összeállítása órákat igényel. Tanácsadásunkon a dietetikus szakember ismerteti a kapott eredményeket, elmagyarázza az összefüggéseket, és felvázolja a kezelési tervet, amely tartalmazza a megfelelő étrendkiegészítő készítmények használatán túl a táplálkozás megreformálását is.
4.
Terápia
A kezelés minden esetben személyre szabott, hiszen mikrobiomunk olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk. A legtöbb esetben a dietetikus meghatározott ideig tartó speciális diétát javasol illetve megfelelő sorrendben speciális készítményeket, prebiotikumokat, étrend kiegészítőket kell alkalmazni. A szakértő ezen felül életmódbeli változtatásokat is elrendelhet, mint a rendszeres mozgás, pihenés, és szükség szerint kiegészítő kezeléseket is javasolhat. A felírt készítmények az előírt sorrendben, mennyiségben és módon történő alkalmazása nélkülözhetetlen a kezelés sikerességéhez! Nagyon fontos, hogy mindenki a saját kezelési tervét kövesse, mert ami az egyik esetben orvosság, az egy másik páciens bélflórájára káros hatással lehet!
Mikrobiom
csomag-
Mintavételi doboz
-
Mikrobiom laborvizsgálat
-
50 oldalas labor általi kiértékelés
-
Mikrobiom specialista dietetikus általi kiértékelés
-
Személyre szabott kezelési terv
-
Táplálkozás beállítás
-
Folyamatos kapcsolattartási lehetőség a dietetikussal a kúra időtartama alatt
Mikrobiom plus
csomag-
Mintavételi doboz
-
Mikrobiom laborvizsgálat
-
50 oldalas labor általi kiértékelés
-
Mikrobiom specialista dietetikus általi kiértékelés
-
Személyre szabott kezelési terv
-
Táplálkozás beállítás
-
Folyamatos kapcsolattartási lehetőség a dietetikussal a kúra időtartama alatt
-
5 napos mintaétrend
Mikrobiom 360
csomag-
Ez a csomag két vizsgálatot és elemzést tartalmaz. Egyet a kúra elején diagnosztikai jelleggel és egyet a végén visszamérésként.
-
2x Mintavételi doboz
-
2x Mikrobiom laborvizsgálat
-
2x 50 oldalas labor általi kiértékelés
-
2x Mikrobiom specialista dietetikus általi kiértékelés
-
A két kiértékelés összehasonlítása
-
2x Személyre szabott kezelési terv
-
2x Táplálkozás beállítás
-
Folyamatos kapcsolattartási lehetőség a dietetikussal a kúra időtartama alatt
-
2 x 5 napos mintaétrend
Mikrobiom
csomag-
Mintavételi doboz
-
Mikrobiom laborvizsgálat
-
50 oldalas labor általi kiértékelés
-
Mikrobiom specialista dietetikus általi kiértékelés
-
Személyre szabott kezelési terv
-
Táplálkozás beállítás
-
Folyamatos kapcsolattartási lehetőség a dietetikussal a kúra időtartama alatt
Bizonytalan vagy?
Gyere el ingyenes mikrobiom konzultációnkra, ahol szakértőink segítenek a döntésben és válaszolnak kérdéseidre! A ingyenes konzultációra jogosító kuponhoz iratkozz fel hírlevelünkre.

Rólunk mondták
Miért mi?
Mire érdemes figyelni a mikrobiom vizsgálat kiválasztásánál? Miben vagyunk mások, mint a mikrobiom vizsgálatot kínáló többi intézmény? Mivel tudunk többet nyújtani, és tenni az egészségedért? Repcsák Regina dietetikus válaszáért kattints a videóra.
Gyakori kérdések, amik benned is felmerülhetnek
-
Nekem a fejem fáj, a hajam hullik, fogyni nem tudok...mi köze ennek a beleimhez?
Kis túlzással, mindenhez köze van a beleid állapotának és összetételének, ami a testedben történik. Hogy miért? Mert itt szívódnak fel a tápanyagok, termelődnek hormonok, és igen gyakran gyulladások melegágya ez a terület, ami természetesen egész testünkre hatással van.
-
már csináltattam máshol mikrobiom vizsgálatot, kérhetem csak az elemzést?
Ez minden esetben egyedi elbírálás függvénye. Tapasztalataink szerint a legtöbb közismert vizsgálati centrum által értékesített mikrobiom vizsgálat olyan kevés faktort vagy törzset vizsgál, amivel nem tudunk elindulni. Ezért is nagyon fontos megválasztani a megfelelő szakembert, és az általa javasolt vizsgálatot elvégeztetni, hiszen ez egy költséges vizsgálat, és senki nem szeretne kétszer áldozni rá. Meglévő lelettel kapcsolatos kérdésekkel a recepciónkon tudnak segíteni: [email protected]
-
nekem nincsenek emésztési panaszaim. így is lehetséges, hogy a mikrobiomom felborult?
Igen. Gyakran előfordul, hogy az emésztés normális, vagy annak gondolja a páciens, mégis diszbiózis áll fenn. A bélflóra felborulása sokszínű tüneteket tud produkálni, így önmagában a panaszmentes emésztés nem zárja ki a diszbiózist.
-
vidéken élek, nem tudok személyesn részt venni a vizsgálaton. Mi a teendő ez esetben?
A mintavételi dobozt postázni tudjuk, a minta szintén postázva kerül a laboratóriumba, a tanácsadást igény szerint online is biztosítjuk, így egyáltalán nem szükséges a személyes jelenlét.
-
Gyermekem számára vásárolnám, lehetséges ez?
Természetesen.
-
Kérhetem csak a vizsgálatot elemzés nélkül?
Erre is van lehetőség, azonban szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy laikusként a labortól kapott elemzést nem lehet értelmezni. Minden esetben ajánljuk, hogy szakember dolgozza fel a kapott eredményeket.
Mikrobiom specialistáink
Egészségköpontunk megközelítése
Egészségközpontunk Budapesten, az Andrássy út közvetlen szomszédságában, a Kodály köröndnél található, két épületben, ahol minden a Te gyógyulásodat szolgálja. Autóval a közeli utcákban tudsz parkolni, tömegközlekedéssel pedig az 1-es metró (földalatti) és a 105-ös busz Kodály körönd megállójától 3 perc sétával megközelíthető.
Cím: 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 6. fszt.1.
Telefonszám: +36-30-630-6396
Email : [email protected]



