„Dietetikusként fontosnak tartom, hogy holisztikus szemlélettel forduljak a páciensek felé, ezért a személyre szabott étkezés beállításán túl a testi-lelki egyensúlyra is figyelek.”
2018-ban végeztem a Semmelweis Egyetemen, dietetika szakon. Egyetemi tanulmányaim során körvonalazódtak főbb szakmai érdeklődési területeim: a sporttáplálkozás, az egészséges életmód megvalósításának gyakorlati kérdései és a gyulladásos bélbetegségek (IBD) dietoterápiája. Szakdolgozatom egy olyan klinikai kutatásból állt, melyben veseköves betegek étrendi szokásait vizsgálva kerestem az ok-okozati összefüggéseket a két jelenség (táplálkozás- vesekő) közt.
A megálmodott körvonalak határozták meg a diploma megszerzése utáni szakmai időszakom: Dolgoztam egy sportklubnál profi labdarúgókkal, illetve a prevenció területén is; középiskolások számára hoztam létre egészségnapokat a Semmelweis Egyetem égisze alatt.
Fő mozgatórugómnak az egész életen át tartó tanulást és a pácienssel zajló proaktív munkát vallom. Ezért a konzultációimon kiemelt szerepet kap az egyénre szabottság és az interaktivitás, hogy a sok-sok különböző és egyedi élethelyzetre a minél inkább passzoló megoldásokat találjunk , közösen kitaposva a célhoz vezető ösvény útjait.
Célom holisztikusan szemlélni a képet, hiszen nagyon fontosnak tartom a test és a lélek működéseinek összefonódó komplexitását, ehhez kitűnően társul az intuitív étkezés szemlélete is.
Ez a weboldal sok más oldalhoz hasonlóan HTTP-sütiket használ a jobb működés érdekében. Amennyiben nem fogadsz el minden sütit, az oldal egyes pontjai nem biztos, hogy megfelelően működnek.
A sütikről bővebben olvashatsz az Adatkezelési tájékoztatóban.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató