Mozzarellás-almás csirke brokkolis burgonyapürével

Ez a könnyed, ám mégis ízgazdag recept kitűnő megoldás lehet egy sűrű hétvégi programba is beillesztve.

A recept megalkotásában céljaim az alábbiak voltak:

Hozzávalók: 4 adagra

Elkészítés

Megmossuk, meghámozzuk majd felkockázzuk -nagyjából egyforma méretűre- a burgonyákat, feltesszük annyi vízzel főzni amennyi jól ellepi, a főzővízébe tehetünk sót is. (Főzővizéből 1 -2dl-t tegyünk félre, hogy a későbbiekben- ha szükséges lesz- hozzá tudjuk adni a pürénkhez.)
Külön lábasba szintén feltesszük főni a megmosott, kisebb darabokra – rózsáira – szedett brokkolit (fásabb fő-torzsáját ne használjuk fel, vagy pucoljuk azt a részét alaposan meg). Puffasztó hatásának csökkentése érdekében a lábasra főzés közbe ne tegyünk fedőt, hogy a puffasztó hatású összetevői jobban el tudjanak párologni a gőzzel. (Főzővízét elönthetjük, ha puhára főtt, nem fogjuk később felhasználni (szintén a puffasztó hatása miatt nem)).
Amíg puhára főnek a zöldségek (brokkoli, burgonya), addig előkészítjük a csirkemellet, egy egész csirkemellet vágunk két részre, majd azt még kisujjnyi vastag tenyérnyi méretű szeletekre vágjuk.
Előkészítjük az almát is: megmosás után fél cm-es kör szeletekre vágjuk, magját kiszedjük, egyéni tolerancia szerint a héját eltávolíthatjuk, de ha nem szükséges akkor ne tegyük, hiszen az is szuper rost forrás lesz. Szeletekre vágjuk a 2×125 grammos mozzarellagolyót is, vagy nagy lukú reszelőn lereszeljük a vegán tömböt.
Előveszünk egy hőálló jénai tálat vagy sütőedényt. Egy kis tálba beletesszük az 2 evőkanál olívaolajat beleszórjuk a zöldfűszereket és egy kis borsot. Konyhai szilikon kenőecsettel összekeverjük az olajat és a fűszereket majd a kenőecset segítségével vékonyan kikenjük a fűszeres olajjal a sütőedényünket. Kíméletesen, sóval is megfűszerezzük az edény alját, majd bepakoljuk egy rétegeben a csirkemell szeleteket, melyek tetején szintén a fűszeres olajjal megkenjük a kenőecset segítségével, a csirkemellet is sózzuk. (Megjegyzés: Ha marad fűszeres olaj a húshoz ért kenőecsetet már ne tegyük bele, hogy később is fel lehessen használni a maradék olajat.)
A fűszerezett csirkemell szeletekre halmozzuk az alma szeleteket, úgy, hogy mindenhová jusson a húson alma. Az alma tetejére pedig rátesszük a mozzarella szeleteket vagy a vegatömb reszeléket. Alufóliával fedve 200 fokos sütőben 35 percig sütjük, majd fólia nélkül süthetjük még 5 percig, hogy a sajt kissé rápiruljon.
Miközben sül az étel a sütőben elkészítjük a megfőtt brokkoliból és burgonyából a zöldséges pürénket. A főtt burgonyát, a főtt brokkolit (én pár egész darabot a brokkoliból kivettem a tálaláshoz), és az egyéb hozzávalókat: a tejfölt és/vagy a burgonya főzőlevét, a teavajat vagy a margarint, illetve a sót és a szerecsendiót egy botmixer vagy turmix segítségével krémes állagúra pürésítjük. (Megjegyzés: a mixer miatt ragacsosabb lesz a burgonya, tehát ha nem szereted úgy, akkor javasolt, hogy azt külön burgonyanyomóval aprítsd, és ahhoz add hozzá a mixerrel aprított brokkoli pürét, végül pedig a burgonyanyomóval pedig dolgozd össze a két pürét.)

Jó étvágyat kívánok hozzá!