
Köszönjük, hogy részt vettetek a BNI és Medical Healing Point egészségnapján!
2024. november 30-án ismét megrendezésre került a mi közös Egészségnapunk, ahol nagy örömünkre közel 40 BNI tag vett részt. A célunk az volt, hogy az elfoglalt üzleti élet résztvevőinek egy kis feltöltődéssel tudjunk könnyíteni a rohanó mindennapok feszültségén, kezeléseink kipróbálásával, edukatív előadásainkkal, vagy akár kíméletes, de hatékony csoportos mozgásfoglalkozásainkkal.
El kell, hogy mondjuk…
Az Egészségnap remek hangulatban telt, kiváló előadásokat hallhattunk a hagyományos kínai orvoslás, dietetika, neuro-kineziológia és a gerincprotokoll módszer szemszögéből is. Négyszemközti hagyományos kínai orvosi konzultáción vehettünk részt Papp Jánosnál. Bárkányi Andreánál és Tóth Zsófiánál pedig a test-lélek kapcsolatot erősíthettük mentálhigiénés- és neuro-kineziológiai konzultáción. Ezen kívül Bogdán Nikolett laborvezetőnknél kaphattunk iránymutatást a laborvizsgálatok útvesztőjében, valamint beavatott minket a vitaminos infúzióterápia rejtelmeibe és előnyeibe is. Az Egészségközpontban még számtalan, egészségfejlesztő szolgáltatáson vehettünk részt, legyen szó mozgásszervi panaszok enyhítéséről a thai masszázs, vagy az egyedi és komplex gerincprotokoll módszerünk segítségével. De reflexológusaink kezei által is adhattunk egy kis támogatást öngyógyító folyamatainknak, valamint szakértő dietetikus kollégáink is nagyon igyekeztek a rendelkezésre álló 30 perces időpontok alatt a lehető legtöbb egészségfejlesztő tanácsot adni. Lakatos Krisztinánál komplex felmérést vehettünk igénybe az egészségi állapotunkra vonatkozóan a Biofeedback eljárásnak köszönhetően. Aki pedig épp úgy érezte, hogy egy kis szépülésre vágyna igazán, LPG és ICOONE kezeléseinken támogathatta a bőrminősége javulását. Lévén, hogy az egészségfejlesztés szerves része a mozgás, kíméletes, de hatékony mozgásformákat próbálhattunk ki a nap végén gerincjóga és feldenkrais csoportos foglalkozás keretein belül.
Aki itt volt, biztosak vagyunk benne, hogy átfogó képet kaphatott a Medical Healing Point egyedi gondolkodásmódjába az egészség terén. A keleti és nyugati orvoslás nyújtotta lehetőségek fúziójával arra törekszünk, hogy a lehető legkomplexebben, legalaposabban vizsgáljuk, segítsük és kezeljük a hozzánk fordulókat. Szívügyünk, hogy ezt természetes, kíméletes és mellékhatásoktól mentes módszerekkel tegyük.
Egy-egy kezelés között pedig specialty kávéinkat, különleges teáinkat, dietetikusaink által ellenőrzött, egészséget előtérbe helyező finomságainkat kóstolhatták meg a résztvevők Egészségközpontunk kávézójában.
Ez a nap remek alkalom volt arra is, hogy régen látott és új BNI tagok is megismerkedhessenek egymással, szuper hangulattal és feltöltődve távoztak a résztvevők.
És itt még nincs vége! Szeretnénk, ha útravalóként magatokkal vinnétek néhány előadásunkat!
A vese és az immunrendszer kapcsolata a hagyományos kínai orvoslás szerint
Papp János, hagyományos kínai orvos
Stressz
Beszeda Gábor, gerincorotokoll masszőr
A bélflóra támogató életmód kialakítása
(Sajnos Regina előadása alatt a technika ördöge összeesküdött ellenünk, de szerencsére Regina sokszor tart előadást bélflóra témában, így egy hosszabb előadás anyagát szeretnénk megosztani veletek.)