Dr. Fábián Mária
Neurológus szakorvos
A „Medical Healing Point” az a hely, ahol a hagyományos neurológiai működésem mellett a holosztikus kivizsgálás és főképp a természetes kezelés is elérhető. Az ideérkezők elvárása, hogy a tüneti kezelésen túl az okot, a problémát találjuk meg és kezeljük.
Orvosi diplomámat 1988-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szereztem.
Kezdetben a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórházban dolgoztam, a Neurológiai osztályon. Az ügyeleti időben Psychiátriai és Addictológiai problémával érkező pácienseket láttam el. Emellett, mint Neurológus a fertőzés, a baleset, a gyermekbaleset és gyermekfertőzés (agyhártya gyulladás) területén is gyakorlatot szereztem.
1993. áprilisában a Neurológiai szakvizsgát tettem.
Az érdeklődésem több szakmai területre kiterjedt:
Az epilepsia és más rosszullétek területén tudományos együttműködésem volt Prof. Rajnai Péter Epileptológussal. A visszatekintő vizsgálatok, az adatok gyűjtésének a célja az volt, hogy megtaláljuk, van-e összefüggés az időjárás változás, a napfolt tevékenység, a geomágneses változás és az epilepsiás rosszullét megjelenése között.
Másik érdeklődési területem a fájdalom megjelenése és annak lehetőleg nem gyógyszeres, de mégis hatékony kezelése. A gyógyszerek okozta mellékhatások és a fájdalom csillapítókra, nyugtatókra hangulatjavítókra „rászokás” megelőzése a cél.
Vajon mi az a testi elváltozás, mely lényegesen erőteljesebb fájdalmat vált ki, vagy nem szűnik a gyógyszerekre? Amikor a probléma testi okát már tudjuk, a fájdalomra nincs szükség.
A célom az, hogy természetes úton is kezeljük ezeket a helyzeteket.
Munkásságom jelképezi, hogy a Magyarországi Fájdalom Társaság vezetőségi tagja voltam 1996-tól 2023-ig. A szervezésben és vezetésben elérte eredményekért a Szolcsányi János díjat kaptam.
1998 óta vállalkozó neurológus orvosként sok tízezer ember vizsgálata után megtapasztaltam, hogy kezdetben a gyógyszeres kezelés mellett, később a visszajelzések alapján gyógyszeres kezelés helyett az alternatív kezelésekkel, vitamin injekciók, táplálék kiegészítők használata és a táplálkozás drasztikus megváltoztatása mellett hatékony eredményt tudok elérni, és a pácienseim biztonságban vannak.
Így figyeltem meg, hogy a táplálkozás és a microbiom helyreállítása része kell, hogy legyen a neurológiai problémák megelőzésének, kezelésének.
Azért örülök, hogy egymásra találtunk a Medical Healing Point intézettel és munkacsoportjával, mert az itt alkalmazott vizsgálatokkal és kezelési módokkal további hatékony eredményeket érhetünk el a neurológiai esetekben is.
Bejelentkezés a doktornőhöz
Tudtad, hogy páciens portál regisztrációval nem csak kezeléseket foglalhatsz online?
- Könnyű időpontfoglalás kezeléseinkre bárhol, bármikor
- Nyomon követheted múltbeli és közelgő kezeléseid időpontját, bérletfelhasználásodat
- Ellenőrizheted pontjaidat, melyekett az MHP VIP club program keretein belül gyűjthetsz
- Elsőként értesülhetsz ajánlatainkról
- A portálon keresztül akár fizethetsz is