Dr. Apollónia Dorottya

belgyógyász szakorvos

„Nekem a belgyógyászat olyan, mintha nyomozó munkát végeznék. Összerakom a szerzett információkból az összképet, és bízom benne, hogy ezzel tudok segíteni.”

„Kiskoromtól kezdve nagyon szerettem a kirakósokat, fejtörőket, logikai feladatokat. Később az iskolában valószínűleg ezért fogtak meg jobban a természettudományos tantárgyak. Majd amikor a biológiai órák keretein belül az emberi testet és működését kezdtük tanulni, szinte azonnal “szerelembe estem”. Úgy éreztem, hogy tudni akarom, hogy hogyan épül fel a legkisebb egységétől kezdve, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, miként működnek. Roppant izgalmasnak és bonyolultnak találtam, és találom a mai napig is. Azt hiszem innen vezetett az út a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára, ahol 2017-ben végeztem. Rengeteget gondolkoztam azon az egyetemi évek alatt, hogy melyik szakirányt válasszam. Végül a belgyógyászat fogott meg, pont a gyerekkorom óta kedvelt fejtörők miatt. Nekem a belgyógyászat olyan, mintha nyomozó munkát végeznék. Összerakom a szerzett információkból az összképet, és bízom benne, hogy ezzel tudok segíteni. Diplomám megszerzése óta a Péterfy Sándor utcai Kórházban dolgozom, 2022 őszén pedig megszereztem belgyógyász szakvizsgámat. Munkám során igyekszem holisztikus szemlélettel tekinteni pácienseimre, vagyis nemcsak a betegséget, a megbetegedett szervet/testrészt, hanem a beteget szeretném gyógyítani, egészségét helyreállítani.”

Bejelentkezés Dr. Apollónia Dorottyához