A fény és a sötétség váltakozásán alapuló cirkadián ritmusunkat, mely az emberi élet egyik alapvető működése, a vesék csúcsán elhelyezkedő mellékvesék hormontermelése irányítja. Ez a két kis bonbon méretű szerv azonban sok más olyan folyamatért is felel, amely összefügg nem csak az egészségünkkel, de a jóllétünkkel, a termékenységgel, az alvás és az ébrenlét minőségével, sőt, a kávéfogyasztásunkkal is.
A hormonrendszerhez a mellékvesekéreg által termelt szteroidokat soroljuk (kortizol, ACTH, aldoszteron), az idegrendszerhez tartozó velős állomány pedig az adrenalin termeléséért felel.
A stresszhormonok működése
Az emberi test az evolúció során fejlesztette tökéletesre a pihenés és az ébrenlét kettősségét. Nem véletlenül a pihenést említjük először, hiszen éjszaka, a mélyalvásos, REM fázisokban termelődik a kortizol, amely az ébrenlétünk során egyfajta stresszmenedzserként működik. Reggel felébredünk egy adott mennyiséggel, és azt kell beosszuk egész napra, azonban a legtöbb embernek már a délelőtti órákban elfogy a készlet nagy része, melyet fáradtság, álmosság követ. Ezt megoldandó jön a kávé, amely azonban a koffein miatt további stressz a szervezetnek, ezért bár hirtelen felébredünk tőle, valójában az energiaszint nagyon hamar csökkenni kezd a tovább eső kortizolszint miatt. Ez pedig egyenes út a következő kávéig .
A kortizol termelődéséhez szükséges „sötétséghormont”, a melatonint, a tobozmirigy választja ki. Termelődésének kezdete természetes fénykörülmények közt a nap lementéhez köthető és ennek hatására leszünk álmosak. A modern fénykörülmények között azonban a kék fény (digitális eszközök , neonlámpa) hatására nagy mértékben csökken a termelődése, így kevesebb és rövidebb REM fázis jön létre alvás közben, tehát kevesebb kortizol is termelődik.
Az ismertebb nevű adrenalinra a kortizolnál sokkal kevesebbszer van szükségünk: hirtelen stresszhelyzetekben ad a meneküléshez (ill. teljesítményhez) szükséges löketet.
A nyugati kultúrákban ismert burnout (kiégés) szindróma ennek a folyamatnak az eredménye. A stressz hatására egymás termelődését csökkentő hormonok ugyanis egy idő után annyira lecsökkennek, hogy álmatlanság, remegés, fókuszhiány, étkezési problémák, nőknél meddőség is kialakulhat.
Hogyan védhetjük meg a mellékvesét?
- a hagyományos kínai orvoslás szerint a mellékvese a vese része, ezért a vesét erősítő technikák (meleg folyadék, vesék melegítése, melegvizes lábáztatás) alapvető fontosságúak
- alvás előtt két órával tegyük le a digitális eszközöket, ha ez nem kivitelezhető, használjunk melegfényű képernyőszűrőt.
- lehetőleg éjfél előtt kerüljünk ágyba és aludjunk 7-8 órát nyugodt környezetben
- csökkentsük, súlyos esetben kerüljük a koffeintartalmú italok fogyasztását
- fogyasszunk elegendő mennyiségű tiszta / szűrt vizet, 2-3 litert egy nap
Természetesen a mellékvesének is vannak túltermelődéssel vagy egyéb elváltozásokkal összefüggő betegségei is, ezek azonban az esetek mindössze néhány százalékát teszik ki. A mellékvese kifáradása azonban egy mindennapos, lappangó jelenség, ezen a ponton kezdődik meg a hormonrendszer egyensúlyának kitérése – és itt lehet megkezdeni a visszaállítást is, akkor is, ha már a későbbiekben egy inzulinrezisztencia vagy egy fogantatási nehézség áll fenn.